Bizony, a legszebb, mikor az emberek egymáshoz tartoznak. Szeretnék úgy lenni veled, hogy egy kicsit belenézhessünk egymás leikébe.
Milyen szép az élet! Milyen üdék a fák! Ez az a hely, ahonnan az ember nem óhajt elmenni. Vele él az ember a természettel. Gyönyörű, te, nem lehet betelni vele – pláne egy ilyen társaságban. Tőled igazán szép, hogy itt maradtál.
Olyan a táj, mintha iderajzolták volna.
Innen meg lehet figyelni, ha jön valaki a házba. Egy fiatal házaspárnak idejönni óriási öröm lehet, mert ketten mindig élvezhetik.
A nedvesség vajon hogyan változik ilyen égi tájra? Az a szép, hogy minden olyan csendes — nem zavar az a sok hülye Iái ma. De jó volna többen együtt lenni, egész más, ha az ember kifejezheti, mit érez, mit lát. Egyedül félelmetes.
Én sajnos, nem tartottam meg azt a kis könyvet, amit szétküldtem a népnek – most nem tudom újra kezdeni.
Itt azért remek, mert az ég valahogy megbarátkozik az emberrel. Tudod, hozzánk tartozik.
Szeretném ezt a pár évet jól kihasználni. Hogyan? Hát az a kérdés! Szeretnék egy Önéletrajzot csinálni: az világsiker lehetne. Mindig attól félek, hogy azt a két szekrényemet elviszik. Abban vannak a kézirataim…