Nagy kár volt ez az emigráció általában. Életem még legjobban használható öt évét vesztettem már el vegetatív módon, Kivonva magam minden intenzitásból s minden jóból, s mind jobban eltávolodom azoktól a szálaktól, melyek meg odakötöttek, érdeklődésektől, barátságoktól – jégre téve magam, minimálisra leszorított életigényekkel, amely áldozatnak semmi elleneseket nem látom.
A legmegdöbbentőbb dolgot ma olvastam a japán halászatról.
A halikrákat kitenyésztik, s a kis halak leúsznak az Iszkari folyón a nyílt tengerre – szabad előttük a Csendes-óceán elmennek San Franciscóig, Honoluluig, Vlagyivosztokig.De öt év múlva, amikor már nagyok és kövérek, visszatérnék. Láthatatlan erő tartja fogva őket, s megtalálják ismét а folyótorkolatot. Kilenc napon át úsznak az Iszkari folyóban ár ellen. Ugyanabban a folyóban, amelyben öt évvel ezelőtt leúsztak. Engedelmeskednek minden hal örök törvényének, hogy ott rakják le az ikráikat, ahol a világra jöttek. A nagy kerék pedig már vár rájuk, s behajtja őket a „hóhérok karjába”.Minden kivándorolt tragédiája.