Pasadenában McCormick vár, kiszállok, ő visz autón Hollywoodba. Csodásan szép, Riviera-szerű tájon megyünk keresztül – megérkezünk a „Garden of Allah” hotelbe. Herczeg Géza néhány napra Mexikóba ment — az ő lakásába szállásolnak be, éppen csak lerakom pakkjaimat, máris megyünk McCormick-kai a stúdióba. Kitűnő, hasznavehető ember ez, s általában micsoda szervezet egy ilyen filmtársaság, milyen pillanatokra beállított, azonnali intézkedésre s elintézésre berendezett hely ez – ellentétben Anglia végtelen lassúságával. Itt minden úgy megy, mint a karikacsapás.
Találkozás Gláserrel. Ő lesz a film producere. Magabiztosabbnak érzem magamat, sokkal fölényesebbnek, mint Londonban Kordával szemben – nem is tudom, miért. A szolgalelkűség s kiszolgáltatottság érzése eltűnik belőlem. Angolul tűrhetően kezdek dadogni, de igazán ideje lesz végre megtanulni. S itt mégis inkább magunkszerű emberek között vagyunk (persze mind zsidók). Sokszor remek, álomszerű érzésem van, hogy most már én is ehhez a nagy szervezethez tartozom, sőt, e pillanatban fontos tagja vagyok, hisz tőlem várják a Dietrich szerepét! – s végre, ha csak hetekre is, annyit keresek, mint Bergner! De azután előtérbe lép a nagy felelősség: sikerül-e a munka olyannak, mint ők szeretnék? Mindegy, most már bátran neki!