Szörnyű, hogy ezzel a filmmel nem tudok boldogulni, pedig az egzisztenciám függ tőle – mindenem e pillanatban. Nincs mibe kapaszkodnom, itt állok az űrben! Egy hang azt mondja: vedd könnyen – majd csak lesz valahogy -, élvezd a páratlan szép napot, de mi lesz, ha ez a munka nem sikerül? Tavaly nyáron becsülettel meg tudtam írni a sokkal nehezebb Nizsinszkijt, s most ebbe belefagyok?
Aztán persze sikerült a filmkézirat. Mint rendesen, az utolsó percben – az utolsó két napon befejezve s lefordítva, készen -akkor kellett volna jönnie pár hétnek Budapesten, s mi minden szépnek!
Ám ekkor – (ez már szeptember 6-án volt) azóta nem nyúltam a naplómhoz – kábel McCormicktól, hogy jöhetek-e azonnal Hollywoodba? Majdnem heccből azt válaszoltam, igen. Másnap, szeptember 7-én komoly sürgöny, feltételekkel, hogy 17-én Hollywoodban kell lennem. Lealkudtam 20-ra. Nagy izgalom, loholás vízum után, még mindig nem hittem benne, de ha egyszer megindul valami, annak törvénye van, mint a szülésnek. így tehát búcsút véve az angyali gyerekektől, családtól, mindenkitől, szeptember 9-én hétkor este vonatra ültem, ettől kezdve a mai napig – ezt szeptember 22-én írom – csak egy estét töltöttem Londonban, rendes ágyban. S hozzá – büdös természetemnek megfelelően – csupa aggodalom mindenért – kapok-e a hajóra jegyet, s hogy lesz, mint lesz. De ha az ember egy olyan hatalmas szervezet kezébe kerül, mint amilyen egy ilyen filmtár-saság, akkor nem kell semmitől sem tartania, ezek mindent elintéznek.
És általában: mikor az ember beljebb kerül a kisajtón, amikor egy érdektelen kívülállóból valaki lesz, akire szükségük van, vagy legalábbis ők úgy hiszik, akkor megváltozik azonnal a szituáció, rendelkezésére áll az egész gépezet, átkutatják Európát az emberért, s megkeresnek. Most értem a sztárok lélektanát.
Egy nap Londonban. Este Biróéknál. Márai. Beszéd Schach-hal: oda mindig visszatérhetek, az biztos, s Korda marad szerény hátvédnek, és Hollywoodban azt kellene elérni, hogy Európában dolgozhassam, de majd meglátjuk…
Szóval a hajón – szürke tömeg, de én szeretem a hajót, engem úgy ringat, mint a bölcső, s oda se nézek a viharnak. De a természet nem elég — emberek kellenek! A hajón senki. Illetve találkoztam életideálommal: a visszavonult, munkátlan házaspárral, Mr. Adlerrel és a feleségével.
Mr. Adler 65 éves, úgy néz ki, mint Fairbanks, fess ember, s mindig utaznak, még család sincs, kedvesek és érdeklődnek, és semmi dolguk, voltak Egyiptomban s mindenütt. De hat kutyának való egy dolog ez, kibicnek lenni a világban.
Téma a hajón: az ismeretlen útitárs. Akivel összezártak egy kabinban, mert nem lehetett helyet kapni. Egész úton két szót váltottunk. Nem tudom, kicsoda-micsoda. Kedves ember, de valami rettenetesen idegen. Mindenki ilyen idegen a legszűkebb körön kívül, s akkor miért ugrik ki az ember ebből a szűk körből?
Szörnyű gondolat, ha nő volnék s férjhez kellene mennem egy idegenhez! Egy ilyen idegenhez, akitől idegem minden szála irtózik. Már a hajón kezdődött a hasfájás a repüléstől való félelemtől. Ijedten gondoltam arra, mi lesz, ha muszáj? Rémálom – éjszaka Texas felett a levegőben egy nehéz acélgépen, amely minden természeti törvény ellenére a levegőben repül. Húsz órát. Annyi mintha az óceánon átrepülnék. Rémes gondolat. De hátha ezen múlik a szerződés? Oh, gyávaság, amely ez esetben nem is alaptalan.
Megérkezés New Yorkba. A kikötőben ügynököm vár, s kezembe nyomja a repülőjegyet, délután 5-kor repülünk. Kétségbeesem! Ezt nem! Még szerződésveszítés árán sem! Hotelba! Egy slukkot New Yorkból!…
Addig mesterkedtem, amíg elintézték, hogy nem kellett repülni. Délután felültem a vonatra, másnap Chicagóban átszálltam a The Chiefre, ami a leggyorsabb expressz Los Angelesbe. Szombat déltől hétfő délutánig ott van, két nap alatt. S micsoda vonat! Jégbe hűtött ablakok lezárva (felül jéggel etetik). Három klubszoba. Fürdő, borbély és micsoda francia dupla ágy! Milyen kényelmes, s micsoda technikai civilizáció! Nevetségesek ehhez képest az európai vonatocskák. Kalifornián át megy a vonat – ez aztán a sivatag! Milyen fantasztikus, hogy az aranyásók ezen keresztüljöttek majdnem gyalog – hiszen akkor még nem járt vonat sem erre. Hihetetlen az emberi energia s a kapzsiság – az arany utáni erőfeszítés…
Kansas Cityben megkaptam az Imperial kéziratát*, amit elém küldtek Los Angelesből. Rémes tömeg, kissé borzadva vettem a kezembe, de azután megnyugodtam, eleje tűrhető, közepe nagyon rossz, úgy látszik, ennek köszönhetem, hogy kihívtak. Miért ne boldogulnék Hollywoodban? …
Óriási volt a Mississippi! Ez álmaim országa – tisztára meg-éreztem a Boldog Város** helyét – ott van valahol a hegyeken túl. Még mindig a sivatag, de délután már Los Angelesben leszünk. Muszáj napi jegyzeteket írni ezentúl! Mert a gondolatok eloszlanak a semmibe. Tovább a vonaton, mely sokszor már olyan jólesően kényelmes, hogy ki sem akaródzik szállni belőle. ..
* Biró Lajos darabja, a Hotel Imperial.
** Lengyel Menyhért regénye