Egy hét Párizsban. Kár, hogy a naplom nem volt velem, a napi események elillannak, az idő mindent megzabál, s még az emlékezet sem megbízható aztan. (Különben mi végből e jegyzetek? Csak azért, hogy a lelkiismeretemet nyugtassam, végeztem valami munkát, írtam néhány sort, mert néha napokig semmit!)…
Szóval Párizs… Ha az ember elmegy Angliából, egy kicsit olyan, mintha a javítóintézetből szabadult volna – az a fesztelenség a Csatornán túl. Megérkezés — remek falás — micsoda konyha, kávé, szivar, a fizikai jo életnek milyen megbecsülése, s tiszteletben tartása — a szerelemnek milyen állandó gyakorlása, s az indulatok szabadon engedése!
Találkozás a herceggel.* Megható alak, hogy örült a pénznek! Őszinte nyilatkozata arról, hogy milyen nagy dolog a pénzkeresés érzésé. Problémai, hogy ha restaurálnak Görögországban, visszamenjen-e – sokba fog kerülni a bútorait ismét levitetni.
Közbeeső gondolat: nem tudok írni, nem tanultam meg jól a kifejezés művészetét, nem vagyok professzionista, dilettáns vagyok, s akkor nem lett volna szabad erre a pályára egzisztenciát építeni! Folyton ezek a rémületek! Húsz évig békén hagytak, de most megint mennyire gyötörnek! Mi lesz a munkával? Mi lesz a tervekkel? Nyugtalanító, hogy pár hét múlva ez az otthon is felrobban, s megint ott állok a koffereimmel az utcasarkon, ideiglenes ágyakban! Kellene már egy állandó fészek, ahonnan ki-kijárhatna az ember a világba, de legyen valami biztonsági érzés, valahová tartozás, ne ez a szörnyű bizonytalanság, amelyben elvész minden realitás…
* Nicolas görög herceggel, akinek színdarabjához Lengyel Menyhért adott tanácsokat. Az említett pénz előleg a darabra.