Tegnap lettem ötvenéves – egy külsőségeiben szerencsés pálya – úgynevezett világhír, három vagy négy világsiker, és nincsen semmim! Ott állok, ahol húszéves koromban, azzal a különbséggel, hogy akkor egy bútorozott szobám volt, s most hat van, pazarló háztartás, gondok. Mindig mondtam, hogy ez a pálya életveszélyes. Most kellett volna kezdődnie a szép életnek, a biztonságnak, az utazásoknak, a kedv szerint való írásnak. Ehelyett napi gondok, s a színházigazgatás összes kellemetlenségei. Energiát kell gyűjtenem a munkához, amit el kell végeznem, mert más mentség úgy látszik nincs.
Most megint a legteljesebb bizonytalanság akörül, hogy mit játsszunk. Gaállal megállapodtunk valamennyire, de megint kétség, hogy jó lesz-e a darab, amiben fel akarjuk léptetni. Csortossal is tárgyalunk…
Azt hiszem, most végleg kiderült, hogy én nem vagyok üzleti aktivitásra való. Én csak képzelek ilyesmit. Akinek olyan rendetlen az íróasztala, mint az enyém, az ne álmodjon arról, hogy rendesen tud üzletet vezetni, mert ahhoz a legkisebb dologban is abszolút pontosság kell, nem is beszélve az időről. Nekem az egész lényem más. A sok elpocsékolt időből talán ki tudok hozni olykor egy-egy színdarabot, ami nem olyan nagy munka, de ami igazgatáshoz, az ezer apró ügyintézéshez kell, ahhoz nincs erőm, pláne hacsak fél szívvel adom oda magamat. Áldolog, s olyan is az eredmény.
Nehéz órák a Naftalin premierje miatt. Hát ezért igazgassak színházat, hogy a főszezonban egy régi bohózatot játsszunk? Nekünk muszáj valamit elérni, különben csúfosan végezzük, s a bukásunknak következményei lesznek. Igaz, hogy Móricz a szezon elején csúnyán megbukott a Szépasszony kocsisával és véget jósoltak neki mint színműírónak, erre rá egy hónapra kolosszális sikere lett a Légy jó mindhaláliggal.
A Naftalin „történelmi bohózat”, sokat nevet rajta a közönség, de nem jön be rá. Nálunk még nem volt az egész évben egyetlen telt ház sem. Mégis csodálatos. A deficit növekedik – most megint sivár hetek következnek, a rossz szellemek uralkodnak ebben a kis házban, hogy nem tud megtelni – vagy mi nem adunk elég jót?
Hogy az emberek képmutatóak, kapzsik, hazugok – ne ítéld el őket – kínjukban teszik, nem jókedvből. Az élet és önfenntartás rettenetes nyomása alatt állnak.
Márton Miksa nyilatkozott: a szezon meg van mentve, elő kell adni a Napóleoni és a Volt-nincset* és 100 előadás lesz. Előadjuk – mindkettő nagy külső siker között megbukik.
A Napóleon bukása érthetetlen. Mindnyájan hittünk benne, ez az ideális színdarab!
A Volt-nincsben egyáltalán nem bíztam, de óriási közönség-, s még nagyobb sajtósikere volt. A Pesti Hírlap a legragyogóbbat írta róla. Ugyanakkor: semmi közönség, a ház el van átkozva. A bukás szélén állunk.* A Volt-nincs André Birabeau francia szerző komédiája (Heltai Jenő fordításában adta a Belvárosi Színház 1930. február 21-én).