Nagy tanácskozások, hogy mi az oka veszteségeinknek. Arra jövünk rá, hogy a tiszta veszteség az a körülbelül 28 000 pengő, amit kis társulatunk gázsiján kívül vendégművészeknek fizettünk ki.
Ebből az volna a következtetés, hogy a kis társulattal remek előadásokat és jó darabokat kellene produkálni. Most Honthyra esténként 250 pengőt fizetünk rá.
Azonban a színháznál tehetetlenségi nyomaték uralkodik, s így adjuk elő a Naftalint, Heltai egy régi bohózatát, ugyanannyi költséggel, s szerződtetett idegen színészekkel, mint egy remekművet. S próbáljuk a Mirbeau-darabot* is, holott mindnyájan jól tudjuk, hogy mást kellene csinálni.
Ki kellene mászni az ügyből, míg nem késő. Különben is, teljesen tönkre vagyok menve, s ez abban a pillanatban következett be, mikor a honi dolgokon akartam valamit építeni, s itthon akartam pénzt keresni. Csak külföldi pénzből lehet élni, csak nagy kultúrákhoz lehet csatlakozni, ez nem élet, ez képtelenség. Igaza van Bírónak, aki megint kiment Hollywoodba.
* Octave Mirbeau komédiáját végül nem mutatták be