Nézz körül – minden, amid van, a ruhád, az íróasztalod, a tollad, a papír, a lakásod, a szivarod, mind munkás kezek terméke, ők adnak neked mindent, ha tehát az ő ügyükről van szó, te, intellektuel, miért nem tudod magad velük teljesen azonosítani?! Hiszen, ami a termelőmunkán felül létrejön: gyenge tollforgatók gondolatai, újságírók hazudozásai, filozófusok bonyolult homályai, ügyvédek oktalan papírpazarlásai; a napi élet komplikálttá tételét szolgálja. S mindez majdnem felesleges: kevés az igaz művész, jó mérnök, jó orvos, tanító, természettudós.
Másrészt azonban a fizikai munka is határozottan túl van becsülve. Vállalkozom arra, hogy egy kis darab földet magam megművelek, szántok, vetek, aratok, s még azonfelül télen egy drámát is megírok. Nálunk megint erőszakkal közelednek olyan dolgokhoz, amikhez csak belátással és okossággal kellene, de épp ez az a kettő, mely hiányzik az emberekből.
Jól vésd emlékezetedbe ezt a kort, minden apróságával. Éjszakai félelmekkel, bizonytalansággal, emberek habozásával, hírlapírói tapasztalatokkal. Mily nagyszerű Flaubert-nél, hogy ugyanilyen színes és mozgalmas kort fest az Education Sentimen-tale* hátterének, a legnagyobb objektív művészettel, s ezen a háttéren rajzolódnak ki, tűnnek elő regénye alakjai. Ezek közeli rokonai Manet s Courbet festői alakjainak, ugyanaz a tökéletes megértés és finomság, s plein air. Manet egy képére gondolok, amely egy családot ábrázol, egy szalmakalapos férfira, öreg nőkre, fiatal lányokra; sohasem éreztem író és festő megnyilatkozása közt ekkora hasonlóságot. Mind egy géniusz szülötte.