Világok dőlnek össze, s olyan evolúciót élünk, mint még soha, mióta a Föld fennáll. S én, aki milliószor kisebb dolog előtt remegve és töprengve törtem le, akit a pénzhez – mely most látszólag megsemmisült – atavisztikus és babonás félelmek kötöttek, most vidoran, gondtalanul és felszabadult érzésekkel állok. Talán azért, mert kikötő és horgony nélküli, tétova életemnek végre fix pontjai vannak, mert van valahová és valakihez tartozási érzésem. Lidóhoz tartozom életem gyökereinek minden szálával, titkos emóciókkal, amelyek egészen felszívódtak bennem, s ezt az érzést oly természetessé tették, mint amilyen a tavaszi nedv keringése a fákban és virágokban… Nem tudok senkit elképzelni, aki így hatna a lényemre, akit ennyire magammal egynek éreznék. Nekem a nő, a régi lángolásokban, mindig idegen volt, a szerelmet szerettem bennük, tehát magamat. Lido az első és egyetlen, akiben őt magát szeretem, a szerelem minden odaadó önzetlenségével, s azzal a féltő és gyengéd gondolattal, ahogy az ember kisgyermekek iránt érez, s azzal a belső vulkánnal is, ahogy legfiatalabb korunkban elképzeltük hajnali álmokban a szerelmet. Kár, hogy ő, szkeptikus lény létére, akinek az elfutó szavak bizonyítékai kellenek és hangulatvirágok muzsikája, nem érzi meg teljesen ennek az odaadásnak a melegét, s nem tud benne olyannyira feloldódni, ami őt is zavartalanul boldoggá tehetné. De ez a fiatalság nyugtalansága s mivel tehetséges és megvan a hatodik érzéke megnevezhetetlen és megfoghatatlan dolgok iránt, később biztosan érezni fogja azt a meleg tengert, melyen hajója ring… Nekem az élet csak vele elképzelhető, mert minden eddigi, gyermekségem korai álmaitól kezdve, mind csak arra való előkészület volt, hogy teljesen odaadjam gyötrődő énemet valakinek, és azzal a nagy szeretettel, mely lappangva néha, szótlanul sokszor, kétkedve valaha, de bizonyosan mindig megvolt bennem, feloldódjak egy nőben, s melegét, jóságát, kedvességét, szépségét magamba szívjam. Ezt érzem Lidónál olyan intenzíven, mint még soha, és mentői hosszabb ideje vagyok vele, annál inkább, keresztül az élet és a kedély minden borulatán. Sohasem tudtam, mi a szerelem, hangulatokat, a szív játékos villanásait véltem annak, s nem tudtam, hogy ilyen mély, állandó és mindent feloldó.
Naplók, életrajzi töredékek