Kis beszámoló az elmúlt évről. Általában: nem volt rossz -néhány súlyosabb hangulatzavart leszámítva… Néhány óriási felelem támad fel bennem, mint viharfelhő a láthatáron – hogy tudok élni mint író, egy idegen világban, ahol a nyelv nem eszközöm – egy ilyen bizonytalan, kiszámíthatatlan, nem is annyira a tehetségtől, mint a szerencsétől függő elképzelt foglalkozásomban…
Éhség a szívben – a ki nem élt élet szomorúsága ebben a száraz atmoszférában – álmok kísértenek, mint régen, holott tudom: az idő határolt nagyon, s az öregedés maszkja az arcomon – de ez nincs egyeztetve a belső élettel – sajnos az ember lelkileg örökké gyerek és fiatal marad, s az álmok a régiek…
Nagyon szép volt a nyári néhány hét a Yosemite Parkban -a természeten keresztül lehet az új hazát a legjobban megszeretni, s a természet itt gyönyörű – még Hollywoodban is, ha az ember el tudja vonatkoztatni magát a napi élet kietlenségétől művészi, társadalmi vonatkozásban.
És kitört itt is a háború, ami elől, úgy látszik, nem lehet többé menekülni! Az első napok nagy depressziója után – főképp Tomi miatt aggódtam, aki azonban, úgy látszik, mentesül – általában sokkal nyugodtabban nézem a dolgokat, mert ami az első háborúban hiányzott, most tisztábban látom a célt – az agresszió végleges leszerelését.