Molnár: fantasztikus az eltűnése, nehezen hihető-képzelhető. Bár a végén nem volt sem kellemes, sem kívánatos egyéniség, úgyhogy nem volt kedvem bemenni hozzá a Chateau Madridba löncsölni, de most, hogy hirtelen kiment az életből, mégis menynyit jelentett… Látta vagy nem látta az ember, de jelen volt, s gondolatban, ahogy figyeltünk rá, a munkájára – féltékenyen, olykor dühösen – hosszú évtizedek óta, egyik szereplője volt saját életünk történeteinek. Sohasem voltam vele nagyon közeli barátságban, de soha konfliktusom nem volt vele — lojálisán érdeklődtünk egymás iránt. Megnőtt, ahogy elment – bár egy entertainment showman volt* – de több volt, jobb kvalitású, mint a vígjátékírók – volt benne sokszor valami részeg sejtése s érzékelése az élet misztériumának, s egy igazán jó író -1880-1914 — szerencsés karaktere… Erősen lobogott benne a kifejezni tudás lámpája. Jobb volt, mint ahogy az utóbbi időkben sokszor gondoltam – bár egyéni élete ellenszenvesen hiányos, zsugori, majdnem szánalmas volt. De nem ez számít -amit kisugárzott, s ami ujjnyomot hagyott, s egy kis története, a Zöld huszár – az maradandó.
Naplók, életrajzi töredékek