Szörnyű idők – vége a világnak. Úgy látszik, a németekkel nem lehet bírni, minden bámulatosan a kezükre játszik. Mintha a világ meg akarna semmisülni, meg akarná becsteleníttetni magát az átkozott hitlerizmustól. Mert ez rosszabb, mint a hunok támadása, vagy bármely invázió a történelem folyamán. Tudniillik ez egy szellemi fertőzés is – befertőzése ennek az átkozott korszaknak.
Chatterleyvel lépten-nyomon elakadok. Alig vánszorgok vele előre. Egyéb dolgaimról nem is beszélve. Egy levelet nem tudok
elintézni. Mi lesz? ^
Szörnyű elgondolni, hogy mialatt en itt drámát próbálók írni, Flandriában százezrek pusztulnak el a legnyomorultabban, reményteljes, fiatal életek, költők, kedves hűk, csaladok büszkeségéi. Meleg szálakkal kötve szeretőkhöz, szülőkhöz, testvérekhez, a legborzasztóbb gépek tüzében, s egy ocsmány ember rothadt agyvelejének kisugárzásából ilyet idézni a világra! Rettenetes világkép! Lógunk a rádión, s halljuk a jelentéseket. Régebbi időkben legalább csak hetek múlva jutottak el a hírek, most szinte abban az órában kapjuk meg, s a fantázia nem meri nyomon követni, mi történik, s utána jön egy frivol dzsesszmuzsika, vagy egy konzervreklám. Tébolyult világ!