A Borghese Galériában ért a legnagyobb szenzáció. Nézem a Tiziano-, Velazquez-, Tintoretto-képeket, amelyben géniuszok vászonra tették az emberi arc, egyéniség, lélek kifejezését, s egyszerre hátat fordítok a képeknek, s a nézőket nézem, akiknek egy kísérő magyarázza a mesterműveket; ötven igazi arcképpel nézek szembe, amelyek sokkal jobbak, érdekesebbek, mint Tin-toretto, Tiziano vásznai – nem volt még művész (Rembrandt talán), mely egyetlen ilyen arcot, egyéniséget, kifejezést meg tudott volna közelíteni, mint amilyet egy élő arckép mutat. És rájövök, hogy folyton egy óriási képtárban vagyok, utcán, vendéglőben, vonaton mesterművek fantasztikus alkotásait bámulhatom. Egyszerre megszűnt az érdeklődésem a másolatok iránt.
Naplók, életrajzi töredékek