Gyönyörű két hét Positanóban. Fantasztikus szép: a vidék, a tenger, a színek, a Hold – a hegyoldalas falu, a laza élet, s mindenekfelett a víz — a fürdés. Nekem a tenger az elemem, csak abban érzem igazán jól magamat…
Egy régi könyvben egy fényképet láttam, amint az első világháború előestéjén Vilmos császár tanácskozik a vezérkarral. Ez a tehetségtelen dilettáns, s a kövér, csizmás-sarkantyús, kitüntetésre, cselekedetre, karrierre, mesterségük gyakorlására éhes hivatásos generálisok. Ha a döntés ezek kezében van, ha nekik beleszólást engednek: a vége csak háború lehet! Vajon megtanultuk-e végre: soha döntést katonák kezébe letenni nem szabad. A mészárosra nem lehet bízni, hogy levágja-e a marhát vagy nem. Le fogja vágni. Még tovább megyek: a katonaság annyi mint háború, katonaság nélkül nem lenne háború. Csökkentsék le világszerte a katonaságot, s a háború egyik legnagyobb veszélye elmúlik. S csak pszichiáteri vizsgálat után érhessen valaki vezető politikai, s államvezéri pozícióba, s akkor nincs veszély, hogy szellemi járvány tör ki a világban – mint régen a testi járványok, pestis, kolera, fekete himlő. A fertőzésterjesztőket izolálni kell. Ha a Hitler-dögöt idején immunizálták vagyis agyonverték volna, mit spórolt volna meg a világ!