Három zavartalan hét Karlsbadban. Nagy felfedezés: így is lehet élni. Közép-Európához tartozva. A gondtalanságnak és vidámságnak nincs naplója! Csak ha gondok és melankóliák rohanják meg az embert, menekülünk a papírhoz! Hogy megszabaduljunk tőlük!
Egy nap, ahogy az isteni Kaisergartenbe siettem reggelizni -s onnan golfozni – a remek erdei úton loholtam a cél: a reggeli felé, s egyszerre megálltam, s azt hiszem, rájöttem egy nagy-nagy igazságra, amit jó volna ezentúl életjelszó gyanánt használni: ne siess! Nézz körül!
Nem a cél a fontos, hanem az út! Az út az élet maga, a cél – a halál. Minek oda rohanni?!
Pest tüneményes szép — hogy kellene megoldani, hogy itt élhessen az ember a máshol szerzett keresetéből? Csak havi száz font kellene.
Pest azért kitűnő hely a művész számára, mert indiszkréciójánál fogva kimeríthetetlen nyersanyagot kínál – az élmények itt közkincsek, valósággal művészi rádiumanyagok, források – nem jöhet zavarba a fantázia, csak az a veszély fenyeget, hogy feléli, elbeszéli az ember ahelyett, hogy feldolgozná!
Közepes írók helyzete mindenütt nehéz – Pesten azonban nemzeti siránkozást csapnak, amiért nem látják el őket fejedelmien.