Megint nagyon érdekes színházi est. A „Provincetown Players”, egy irodalmi színtársulat, mely egy kis primitív színházban tartja nagyon elegáns és jó közönségből látogatott előadásait. Eugene O Neill darabját, The Emperor Jonest* játssza, a főszerepben Charles Gilpin néger színésszel. A darabnak, vagyis inkább a színésznek olyan nagy sikere volt, hogy átköltöztették egy Broadway-színházba, a Princess Theatre-be. Mi már ott láttuk.
O’Neill, a szerző, egyike azon keveseknek, akik mint érdekes, egyéni, új színdarabírói tehetségek számítanak Amerikában. Nem tudok véleményt mondani róla, mert csak ezt az egy darabját ismerem, amely primitív vonalvezetésében s eredetiségében kvalitásokat mutat, de azt hiszem, aligha keltene nagyobb érdeklődést es nem ért volna el különösebb sikert, ha nem a néger Gilpin játszotta volna a főszerepet, amely különben is az egyetlen szerepe a sajátságos darabnak.
Az egész darab egy nagy monológ – az őserdőbe visszatért négerről szól, aki pincér volt egy étkezőkocsiban, s gyanús dolgok miatt – amelyek közt valószínűleg gyilkosság is szerepelt – elmenekült. Egy ócska katonaruha segítségével császárrá tette magát a vadak közt. De egy fehér ellene lazítja a népét, lázadás üt ki, s a néger császárnak menekülnie kell. Már előre biztosította magának a visszavonulás útját, az erdőben elásott élelmiszerekkel – s revolverében a végső esetre hat golyó van… Azonban eltéved az erdőben, nem találja élelmiszereit, izzadtan, fáradtan, halálos rémületben menekül, felgyújtott, rettegő fantáziája rémeket lát az őserdő éjszakájában, előbbi életének-bűneinek kísérteiéit, s a drága revolvertöltéseket ezekre a kimérákra pazarolja; egymás után dobja el magától menekülése közben ruháit, s egymás után foszlik le róla öntudatának s felületes civilizációjának máza, végre egy szegény gyámoltalan néger marad csak belőle, akit az üldözők agyonlőnek, mint egy beteg kutyát. A darabban csak ez az alak, annak külső evolúciója van, s valami primitív erő, mellyel a drámát a szerző vissza bírta vezetni egy szimpla monológra — víziókkal tarkítva, s minden kép után egy revolverlövéssel hatásossá téve, amely azonban néhány kép múlva (a darab 8 képből áll) már inkább komikusan hat. Kitűnő egész egyszerű eszközökkel csinált színpad. Halvány vászondíszlettel s világítással nyomasztó atmoszférájú őserdőt tudtak a kis színpadra teremteni, mely mögött a sárga sivatag forrósága érzett. Azonban — mint jeleztem — a fő attrakció a fekete színész, Gilpin.
Jones császár (1920).