Megdöbbentő volt Ady azon a gyűlésen… A feje nagyon szép, a szemei nagyok és fénylők, de kezeinek reszketése, dadogása, mint egy elromlott gramofon, az egész jelenés dermesztőén hatott… Lehet, hogy talán játszotta is egy kicsit.
Az asztalfőn ült, mi távolabb tőle vitatkoztunk. Egyszer csak az asztal végéről valami hörgő suttogás. „Mi az, Bandi, kérdeztük. A háta mögött ülő öccse mondja, hogy Ady meg akarja nyitni az ülést (már, mint mondtam, csaknem félórája folyt a vita). Mindenki elcsendesedett, és ekkor ő valami ilyesmit hörgött: „A forradalom, mely fényével és gyászával…”, s elhallgatott, nem volt képes tovább beszélni. Rémes szünet… „Mit akarsz mondani, Bandikám? – kérdezte Hatvány – ugye azt, hogy minket is a forradalom hívott életre”… Igent intett, s a pár szót felvették a jegyzőkönyvbe.
Később Kassák Lajos igen élesen kikelt az ellen, hogy a Vörösmarty Akadémia csak tisztán irodalmi szempontból választja a tagjait, s nem a haladott világnézet alapján. Mikor az eszmecsere javában folyt, Ady jelezte, hogy mondani akar valamit Kassáknak. Kassák odament. Ady keze a Kassák mellén babrált (Kassák ma az egyetlen ember még Magyarországon, aki orosz diák módon fekete inget visel): „Milyen szín ez?” – kérdezte nehezen Ady. „Fekete” – felelte Kassák. „Én úgy látom, zöld” – mondta Ady. Mindnyájan nevettünk.
Az az érzésem, hogy elméje teljesen rendben van, nagyon józan és maliciózus, mert hiszen sok ártó szándék is volt és van benne, de a teste alkoholtól átitatva a szifilisztől marcangolva, néha már felmondja a szolgálatot.