Szépen lehetne a világot berendezni a bolseviki álommal – melyet minap olvastam Az Estben -, igazán afelé mutat, ahogy kellene csinálni – mindenki lakást, élelmet, ruhát az államtól kap – azonfelül jó fizetést – ezért dolgozni kellene az államnak, mint munkaadónak, s az állam a munka eredményét gyermek- nevelésre, betegsegélyezésre, aggkori nyugdíjra fordítaná – ezzel a legnyomasztóbb gondot venné le az emberiség fejéről – a holnap gondját, a nyomorúságtól, öregségtől, betegségtől való félelmet… Mert hiszen, amíg dolgozni bírnak az emberek, addig ellátnák őket a munkájuk révén, ha munkaképtelenek, öregek, betegek lesznek -, ellátná őket az állam. Oly egyszerű mindez, olyan egyenletes, szép termelést, olyan bölcs berendezéseket lehetne azon a pénzen teremteni, amit most egyes vállalkozók raknak zsebre a maguk telhetetlenségére, gazdagságára, amiből csak mohóság, rothadás és új háborúk támadnak. Ezt a világideált megvalósítani, ezért feláldozná magát az ember. De a világ tele van a múlt törmelékeivel, tőkésekkel és militaristákkal, állati származékokkal, s ezek mérgezik meg a világ testét s öletik meg az embereket…
Naplók, életrajzi töredékek