Darabjelenet: a forradalom alatt Pétervárott, rongyos ruhákba öltözve, összejönnek titokban az arisztokraták, nem mernek színházba, hangversenyre menni, nem járnak társaságba; most eljönnek egy elhagyatott terembe szórakozni. Az öreg cselédek kiszolgálják őket, elfüggönyözik az ablakokat, kint puskalövések.. ”Nem vigyáztunk eléggé, nem lett volna szabad háborút indítani. „Ne politizáljunk, hanem szórakozzunk!” Egy kis udvarlás, generálisné újságot olvas. Lenn hirtelen megölnek valakit. Megkezdődik a koncert. Betör egy vörösgárdista, szitkozódik, inteni akar a társainak, hogy sortüzet adjanak az ablakokra. „Engedje, hogy befejezzük a mulatságot…” Hangversennyel, énekkel úgy meglágyítják a vörösgárdistát, hogy végre eltávozik: Szórakozzanak tovább.” S a kis hercegkisasszony: úgy ápolták, mint a gyöngyvirágot, meg újságot sem olvasott soha. Apja elmenekült, ő itt maradt, most mindenki őt becézi és gondozza. „Istenem, hiszen mi is csak emberek vagyunk, kinek vagyok én ellensége? Csak a kertemnek éltem és a muzsikának meg a szép könyveknek…” A kis hercegnő valóságra ébredése. A vöröskatona leszól: „Bajtársak, itt nincs senki! Belelő a cár arcképébe. Lenn csoportozat, ülnek, dohányoznak. Szemet hunynak.*
A lakásnak sajátságos charme-ja van asszony nélkül. A magányosság – nincs, aki rendetlenséget csináljon rendcsinálás ürügyén, nincs, aki felhívja a figyelmemet nevetséges körülményekre, miket sohasem vettem volna észre, nincs, aki társadalmi kötelességeinket juttassa eszembe, nincs, aki ellenőrizzen, nincs, aki bántson – de aztán rögtön: nincs, akivel megbeszéljem, nincs, aki nevessen, nincs, aki oly kedvesen mondja: maga lusta – maga gyerek. Nincs a szeme és a nézése, nincs a gyerekessége, mint egy kisleány, nincs tartalma az életnek – nincs íze.