Tegnap Boris, a szobalány egy létrán állott és az ablakokat mosta, én az íróasztalnál ültem, s keservesen írtam ezt a ronda egyfelvonásost*. Egyszer csak rámnéz a létráról s végtelen sajnálkozással ezt mondja:
— Sokért nem törném úgy az eszemet, mint a nagyságos úr… Mire én:
— Bizony Boris, inkább kapálnék…
Valóban, ilyen nívótlan dolgokat írni, a legnagyobb kínszenvedés! Most írom ezt a kis darabot a kabarénak – pénzért. Olyan rossz hangulataim vannak miatta, s úgy szégyellem magam saját magam előtt, hogy a kapzsiságom belehajt ilyesmikbe, az az érzésem, hogy tulajdonképpen nem éri meg az egész. Milyen más, ha egy jó dologgal vesződik az ember!