Úgy gondolok apámra, mint aki elutazott… A képzeletnek oly nehéz befogadni, hogy nincs többé… Hamlet a legigazibb dráma a világon… folyton-folyton eszembe jut alakja, mondatai, szavai… Emlékszem, mikor apám először lett beteg – tizenöt esztendeje – egy éjszaka légzési nehézségei támadtak -, hívtuk Molnár doktort – és egész sajátságos élete, hetyke fiatalsága, nagy kötelességtudása, gazdatiszt itt és ott, vámhivatalnok Kassán, találkozásom vele az utcán mikor ott akartam hagyni a hivatalt és a szerkesztőségbe lépni, búcsúnk Kassán a pályaudvaron, ahol a család új fejezete kezdődött, járása-kelése, hipochondriája, tökéletes megbízhatósága, hogy mindig tisztán meg volt borotválkozva, kis fekete sapkája a fején, köhögése az ágyban, hirtelen haragja és ingerlékenysége, és utóbb már a vénülés látható árnyai rajta. Amikor utolszor beszélt nekem a nőkről. „Fiam, én 31 év óta vagyok az anyáddal, s ma sem ismerem teljesen” – néha menekülni szeretett volna hazulról.
Naplók, életrajzi töredékek