A Próféta
Premier.
Kicsit különös beülni a földszintre, vad, idegen közönség közé, senkit sem ismerve, hogy mint valami idegen végignézzem a saját darabomat.
Kezdődik.
Egy gyönyörű nő jön a színpadra – nagy tapssal fogadják. Ugyancsak taps fogadja Beerbohm Tree-t is.
Mindjárt az első szavak után látni azonban, hogy hiba történt. Ide egy fiatal férfi kellene, hogy később majd eksztázisba tudjon jönni, lángolni tudjon s a lelki halálugrást – a földtől az égig – meg bírja csinálni. Tree hatvanéves, a hangja fénytelen, a mozgása lassú. De az első felvonás tűrhetően folyt le – utána udvarias tapsok. A második felvonás színpada – a sziget – tündéri, nagyszerűen van csinálva, a tenger, a fák, s az egésznek a levegője kitűnő. Ügynököm, Mayer úr, közli, hogy Tree három hétig szakadatlanul próbált, míg a sziget „atmoszféráját” kihozta. De a dolog mégse jó irányba megy. Fagan úr, a fordítóm, mindenféle sajátságos cifrasággal rakta tele a darabot, élesen kiemelve mindazt, ami színpadi, s elhalványítva azt, ami a darab lelkét teszi. De mint színpad, mint látványosság, mint tarka jelenetsorozat oly szép, hogy azt hittem, a felvonás végén nagy taps lesz. Alig mozdultak a tenyerek. A harmadik felvonásban ez a rossz hangulat még növekedett. Sohase éreztem még színházban – nézőtéren – ezt a süket csöndet, mint itt. Inkább köhögnének, bosszankodnának vagy csinálnának valamit – inkább botrány volna, mint ez a jeges hidegség. így ért véget a felvonás, s tisztán konstatáltam, hogy a darab megbukott. A negyedik felvonás végén végre Beerbohm Tree hívei nagy ovációt rendeznek a kedvelt színésznek s igazgatónak – kihívják vagy tizenkétszer. De ez nem jelent semmit. Én is felmegyek hozzá, Tree mint egy fejedelem, a színpadon fogadja tömérdek ismerősét. Nekem nagyon megörül, s biztosít róla, hogy nagy siker van jelen. Ő nem ült a nézőtéren. Utána kis szomorú vacsora. Én csodálatosképpen nem is vagyok rosszkedvű, inkább a színház rengeteg munkáját sajnálom.
Holnap Tájfun próba a Haymarket Színházban.