Hollywoodba úgy beleragad az ember, mint a legypapirba; el kell onnan jönni időnként. S bár nem volt „racionális ok ra, Lidi, kinek ebben sokkal jobb érzéke van, egyszerre New Yorkra határozta el magát, s milyen jó, hogy idejöttünk. Megint emberi, városi környezet – biztos talaj, s ha nem is biztos, mindenesetre talajt érzünk a lábunk alatt s körülöttünk. Város – és emberek, nem kiürült csirkefogók s celluloid lelkek.
Tegnap Takaró kis templomában Kelemen tanár előadása Dél-Amerikáról (unalmas). De ő nagy kutatója a régi amerikai emlékeknek (tárgyaknak, régiségeknek). Hozzám jön előadás után és azt mondja: sohasem felejtettem el az On darabjat, amit mint diák láttam a Vígszínházban: A Prófétát. A Próféta akkor rettenetesen megbukott. De megmaradt egy-két ember emlékezetében. Érdemes volt megírni. Érdemes szép gondolatot, tisztességes munkát csinálni. Sőt – csak ezt érdemes. írónak lenni — bármely furcsán hangzik is ez ebben a kommerciális világban. Molnár mondja, hogy Csehov Cseresnyéskert című darabjának premierjéről írva, a New York Times így kezdte: Ez tulajdonképpen egy „reál estate”-téma*. Molnár túl keserű, s köznapian, nem gigantikusán pesszimista. S nem is fejezi ki félelmeit, s pesszimizmusát írásaiban – amit kellene csinálnia. Atreszketett élet.