Négynapi keserves utazás. New Yorkban szép, friss ősz – Chicagóban hóvihar, befagyott folyók, tavak, majd langyos szellők -aztán köd, eső – Pasadena előtt felkelek, s egy újság „headline”-ján látom: Lubitsch meghalt.
Hogy sajnálom! Igazi művész volt, a regi jó fajtából. S derek ember volt – barát egy életre. Ő hívott Amerikába, ő küldött sürgönyt, hogy jöjjek. Az első idők, mikor a Paramount igazgatója volt — nagy estélyek. Régi találkozások Berlinben, Londonban, Budapesten. S különös érdeklődése darabjaim iránt, mindig visszatért hozzájuk (6-ot csinált meg),* Ez a barátság, mely sohasem volt egészen intim, de tartós és jószövetű. Jó volt tudni, hogy van valami biztos pont ebben az ingatag életben. S most kiesett. S csak 55 éves volt.
Csak a munka volt az élete. Abban telt öröme. Jó író volt. Nagyon ötletes ember. Most filmjeinek, terveinek, egész lényének vége. Szép háza, könyvtára majd elkallódik. S kislánya felnő, s emlékezni fog apjára, aki úgy szerette… S ebben lesz a halhatatlanság. (S barátai emlékezetében.)
Amerika kegyetlensége. Soha nem értékelték itt kellőképpen. Soha egy Oscar-díjat sem kapott. Most, hogy meghalt, itt Hollywoodban nem lehet olvasni róla egy jó nekrológot. Csupán a temetését jelentik. S másnap már semmi… Menjünk tovább… elég lesz Preminger legújabb filmje. A halott már nem érdemli a publicityt…