Az év mérlegét talán legjobban a saját találmányú időméréssel tudnám kifejezni. Mennyit ér egy év? Hatvannyolc éves lettem. Ebben a korban nagyon magas értéke van egy évnek. Ha jól töltöttem el: ennyit nyerek, ha rosszul, ennyit vesztek. Mivel New Yorkban voltam, s napjaim tele voltak – szóval éltem az életemet, tehát dacára a gondoknak és a sikertelenségnek, s dacára, hogy a valóságban egy centet sem kerestem (ami még nem fordult elő pályámon!) – a magas évdíjat mégis megnyertem.
Csak a jól töltött idő számít. Pedig fantasztikus gondjaim voltak, mint e napló lapjai is bizonyítják. De még azokon is túl lehet menni, s friss reménységekkel mindig újra kezdeni. Most végre lehet. Most megint új munkában vagyok, mely sikert jelenthet. De a régit sem fogom úgy elhanyagolni, mint eddig tettem…
Szép volt New York, ahol sokkal otthonosabban éreztem magam, mint a világ bármely városában. Ez igazán „one world”*: 57 nemzetség él itt egymagában.
Most jó idehaza a kis házban, meleg csendes hét. Nagyon gyorsan — tíz nap alatt — megírtam az első felvonást, de a folytatás döcög. Talán megindul megint, mert ezt be kell fej ezni.
Persze bölcsebb lettem sok mindenben — de nem mindig tudom hasznát venni. Az indulat még mindig túl gyakran elragad. Régi hazámtól egyre távolabb megyek, s az újjal egyre jobban érzem magam. Ez a félig anarchikus, individuális élet sok jó szabadságával felel meg legjobban az emberi természetnek.