Egy napon ott fognak állni az érdemrendekkel megrakodott zord generálisok, akik nagy állásukat és hírnevüket azért kapták, mert százezreket küldtek meghalni, a távolba nezo hős admirálisok s az egész óriási katonai apparátus es akik ezt kiszolgálják – tökéletesen munka és jelentőség nélkül, mert nehány atombombával felszerelt repülőgép elvégzi majd helye tűk ezt a „dicső” munkát, amire a történelem oly buszke volt, s megszálló csapatokra sem lesz szükség, mert nem lesz mit megszállni, s a dögvész égette területen nem lesz mit zsákmányolni a porig égett városokból, s vége lesz a nagy „brass-hat hatalmaknak, „hősi” álomnak. El kellene gondolkozni ezen.
Talán úgy lehetne elkezdeni, hogy amit a göbbelsi propaganda kitalált, mérget s gyűlölködést okádni egymás ellen – ugyanezt az instrumentumot átváltani baráti es dicsérő hangszerre. Mi volna, ha egy nap az orosz rádió elkezdene azt bombolm, hogy milyen nagyszerű nép az amerikai és angol, mily remek dolgokat hozott létre s épített fel, bár másfajta gazdasági rendszere van, amely azonban egyre többet tesz a „common mán -ért* ** s ha az amerikai rádió az orosz nép kedvessegerol es tehetségéről írna. Milyen ünnep lenne a világon egyszerre, hogy a fenébe bújnának a félelem és gyűlölködés ördögei!