A múlt év mérlege. A belső stabilitás teljes hianya. Csak kora fiatalságomban, első darabom előtt, amikor eljöttem „biztos biztosítási állásomból, éreztem ezt a lebegő bizonytalanságot, ami időnként végképp szerencsétlenné tesz…
A baj, hogy nem vagyok kommersz író, másrészt nem vagyok csak magas cél felé törő. A kettő között hányódom-vetődöm -ezen a bizonytalan pályán, mely a végén, ebben az evben, majdnem nyomorral végződött. Magas koromhoz képest eleget dolgoztam. Energiám, szellemem friss, de terrorizálva vagyok éveim számától. Egy pillanatra sem megy ki a fejemből, hogy öreg lettem – évek szerint. Nyugtalanná, félővé, rettegove tesz; hol, merre van az a bölcs öregség, amiről annyit írnak es fecsegnek? Talán ha lenne anyagi bázisom, akkor ráérnek bölcsen megöregedni, de így, a gondjaim tartják bennem az életerőt, s a kellemetlen körülmények adják a szenzációt.
Az év első felében Hollywoodban nagyon boldogtalan voltam. Üresen teltek a szép napfényes napok, fogytak a hetek, hónapok, valami szívtelen egyedüllétben. Rettenetesen vágytam Róma után, ahová Ancsi hívott. És a vágy végre teljesült, bár nagyon kiszámított pénzügyi alapon. Féltem az utazástól, elvesztettem ifjúi biztonságomat, s fel voltam dúlva – tényleg nagy idegkrízisben voltam. De amikor megérkeztem a sötét ház elé a Via Massimóm, s nem várt senki, s a kétségbeesés negyedórája után, amikor Ancsi , aki eltévesztett az állomáson, befutott – akkor és másnap aztán felébredve az isteni kertben, az olasz nap alatt, nyugalomban elhelyezkedve ezzel az aranyos kis gyerekkel – hát ezek igazán örömteli napok voltak – remek, szép! S azután is jó volt, a város felfedezése, az örök szépségek, a régi élet bája s felfrissülés, és Lidó megérkezése – később aztán az idő hidegre válásával kezdett romlani a légkör, s halk honvágy támadozott Amerika után, amit most érzek először igazi hazámnak. Lemondás Magyarországról. Sok átfutó gondolat némely reggel oly világosan vezet át életemen és sorsomon, hogy meg tudnám kezdeni azt a régi tervet, feldolgozni végre naplóimat. Közben ötletek, persze filmötletek, mert megint utána kell nézni, miből élünk – s nagy világmegváltó tervek – ha a World Citizenship*kidolgozására adtam volna magam, amit két évvel ezelőtt oly intenzíven s szépen kigondoltam – talán ez lett volna az öregség nagy tette. De ezt is abbahagytam, mint sok más tervet – adja a jó Isten, hogy végre leüljek New Yorkban egy csendes szobában – néhány évre még biztosítva legyen az egzisztenciám, s nyugodtan, igazán bölcsen dolgozhassak, foltozgassam dolgaimat – de mit foltozgatni! Óriási erőfeszítést kell tenni, vissza a színpadra, a sikerhez – ahhoz, ami kijár nekem, amit megérdemlek mint író, mint ember, afelé kell tartani s törekedni, s nem lehet nehéz ebben a közepes világban, amelyben oly kevés a szellemi érték, s ami van, azt a világ nagy részében fogságba köti a politika.