Délután Tomi telefonált, hogy rossz híre van: Roosevelt elnök meghalt. Aztán a rádió is ontotta a fekete hírt. Rettenetes csapás, és az ember úgy érzi, egyénileg is, mintha legközelebbi hozzátartozója, az apja ment volna el. Ez a nagyszerű ebben az országban, hogy itt személyes ügyem van az Elnökhöz – valóban engem képviselt, tökéletesen – a helyében én is azt tettem volna. Roosevelt értem, értünk dolgozott, ő jelentette a sikert s biztonságot – rettenetes, hogy nincs többé!
Szó szerint rajta múlt a világ sorsa. Ha ő nincsen, hanem helyette valami szürke republikánus vagy titkos náci érzelmű -a világ el van veszve hosszú időre.
Erény és határozottság volt benne, támadó kedv, s mégis mély jóság embertársai iránt. A legmegnyerőbb emberi lények egyike volt, s a legjobb férfi — ezt láttam, mikor a Pen kongresszuson meglátogattuk dolgozószobájában. S a zsidók egyetlen s igazi nagy barátja volt. Zseniálisan vitte bele Amerikát a háborúba, zseniálisan vezette a háborút, tartotta az egyensúlyt, s tudott bánni az embereivel — magához húzni vagy elejteni őket. Abszolút fölényű intelligencia a maga területén.
A nagy kérdés, hogy most, a legkritikusabb időkben, mikor a háborút már majdnem megnyertük – be tudják-e nélküle fejezni úgy, hogy végre tűrhető állapotok s béke legyen a rövid emberéletekre.
Az ember feje zavart – nem tudja, mi a jó… Milyen igaza van Kiss Józsefnek: „Hétszer tíz év egy emberélet – félig elalszod, félig elfecsérled.”