Ma reggel a következőt gondoltam, s reggelizés közben fel is vázoltam papírra: az a tragikus, hogy minden emberi agy kifejlődött odáig, hogy ráeszmél létére, de nem fejlődött odáig, hogy meg tudná érteni annak értelmét s misztériumát, s ennek folytán egy metafizikai zűrzavarban támolyog születésétől úgyszólván haláláig. Nem tudván találni más kiutat – hitet épít magának, amelyben alapjában véve nem hisz – vagy ideális célokat tűz ki, melyekért azonban nem szeret áldozatokat hozni – de sehogy sem tudja megtalálni a természetes átmenetet az életből a halálba (nem fizikailag, hanem értelmileg). Ha tudna találni egy ilyen átmenetet, egy megoldást, egy meggyőző magyarázatot, amely megnyugtatná, boldog élete lehetne a Földön.
Sokszor azt hiszem, az egész emberi civilizáció — az ördögi találékonyság, a technika csodái, a rádió, a villamosság felfedezése – mind mellébeszélés. Mellébeszélnek gépekkel, vasutakkal, léghajóval, rádióval – mindent megfejtenek, mert nem tudják megfejteni a fő dolgot: a létezés misztériumát.