Tegnap este az Ebbel Theatre-ben felolvastam Palásthyról… Kálmán, Vadnai.^Az egész olyan vigasztalan volt, az emberek oly csúnyák, a nők annyira nemtelenek, az életvonal – amit egykor elképzelt az ember – annyira lekonyult, s az évek oly előrehaladottak, s a pénztelenség e tisztes korban oly nyomasztó, mint legkorábbi fiatalságunkban sem volt, s a személyes sansztalanság oly kínzó, hogy azt mondtam a barátaimnak, ennek az ünnepségnek a méltó befejezése az volna, ha az ember hazamenne és főbe lőné magát. így tűnődve mentünk a Brown Derbybe megnézni az esti lapot, s először alig figyelve, a „head-line”-ben* láttuk, hogy Németország megtámadta Oroszországot. Ez a legnagyobb sansz eddig arra, hogy a nácizmusnak beletörjön a bicskája. Lehet, hogy könnyen győz, de itt olyan vizet zavar, ami nem fog egyhamar elülni, s olyan világszerte lappangó áramlatok ellen kell dolgoznia, ami nagyon komplikálja majd az ügyeket. Churchill nagyon okosan már ma reggel rádión leszögezte álláspontját, hogy az ő ellensége nem a kommunizmus, hanem Hitler. Most kezdődik hát a nagy arénában a döntő menet.
Naplók, életrajzi töredékek