1967. január 12.

Egy régi Naplómban írom, ami tegnap éjjel agyamba ötlött hatalmasan: világbéke csak akkor lesz, ha a politikát — kiütve a férfiak kezéből — nők veszik át. Tegnap egy csapat apró gyereket láttam, amint kiözönlöttek az iskolából. Ezek, s minden élőlény egy emberi anyatestből jönnek a világra, ők is tartozékaik édesanyjuk testének, lényének. A férfi éli a maga szexuális életét – legtöbbször nem is törődve mással, csak annak pillanatnyi kéjével —, a nő ellenben mindig kell, hogy érezze, mi van a szexuális élet mögött, hogy őbenne megmozdul egy élet, amely felnő a testében, amíg világra nem jön — és ez legelsősorban az ő legszebb tulajdona. Ezt elpusztítani, megölni, kínozni, háborúkba küldeni borzasztó gondolat a számára, s roppant fájdalom. Neki kell tehát ezt úgy megvédelmezni, hogy világbéke legyen, ami csak nemzetközi politika útján lehetséges, a férfiak helyett – akik legtöbbször egyéni gonoszságból, őrültségből csinálják a háborút, amiben nem ők vesznek részt, s nem ők pusztulnak el, hanem különféle jelszavak folytán félrevezetve, a fiatalság… Mi a teendő a világbéke érdekében? A politika legyen a nők kezében… ők a fiaik, a férjeik életét nem fogják föláldozni…