Az élet zűrzavar. De fel kell jegyezni, fel kellene jegyezni a fontos napok történetét. Ami tegnap – 1965 utolsó napján -történt velem! Délben levél Wile-től, hollywoodi ügynökömtől, akinek elküldtem a Lady Faust-sztorit, majdnem biztosra véve, hogy eladja magas összegért, hiszen van belőle 140 oldalas filmscriptem, s akkor abból a 25—30 ezer dollárból utolsó éveimet szép nyugodtan tölthetem, teleszívhatom magam ezzel a boldogító érzéssel. De mi történik? Jön a levél, hogy a sztori teljesen használhatatlan, az egész kiment a divatból. Óriási letörés. Percek alatt egészen megöregedtem. Mit veszíthetek?! További csúnya gondok.
S ugyanakkor teljes szakítás Ancsival, s annak családjával, akik eltűntek, egy szót sem szóltak, egy üzenetet sem küldtek, semmit… S itt állunk egyedül, s fogy a kis pénzünk. Ráadásul az a rögeszme üldöz, hogy Ancsi azért nem mer velünk érintkezni, mert fontos jegyzeteimmel, amelyek két kofferben nála vannak, történt valami, elvesztek, vagy a buta család szétszórta őket, s most egyetlen kéziratlap nélkül leszek, még csak az önéletrajzomat sem tudom megírni! S Ancsi ezért nem ad magáról jelt, mert nem meri velem tudatni, mi történt a két kofferemmel. Szóval ezek legkétségbeesett napjai az újév előtti életemnek.
S mi történik? Este telefon Ancsi tói. Percek alatt eloszlik a képzelődés sötét felhője! S a gonosz gyanú, hogy vége mindennek. Ancsi a régi kedves korrekt lány… s ugyanezt érzi Lido is… Óriási megkönnyebbülés!