Kár, hogy olyan ritkán megyek színházba. Ez az én elemem -a társaságom. Itt találni azt a jobb, intelligens közönséget ebben a zavaros nagyvárosban, akik közt jól érzem magam. Milyen felelősség ennyi embert összegyűjteni, magas helyárakat fizettetni velük, s akkor rossz ételt szolgálni fel nekik! Producert, szerzőt be lehetne perelni, ha rossz árut ad el – színházban csak jót szabadna játszani. Ahogy a vásárcsarnokban megvizsgálják, nem romlott-e az élelmiszer, nem büdös-e a hús, úgy kellene a szellemi árut is előbb megízlelni…
Pillanatnyi találkozás a nagy Premingerrel. Ha arra gondolok, hogy ő és Spiegel és Paal lettek a „nagy” emberek a filmben, és mások a színházban, igazán nem értem, miért tűnik fel nekem olyan megtiszteltetésnek, ha helyet kérek a színpadon köztük, mikor különb vagyok a legtöbbjénél. El is határoztam, hogy ideje elkezdeni megint – a karriert.