Az év eltelt, s csodálatosképpen semmi nevezetesebb motívum! Mérsékelt sayville-i nyár szép lakásban, kertben, jó munkával.-Egy Erzsébet-televíziójáték, amit Garbónak szántam, de eddig nem lett belőle semmi. Az ember itt áll egy munkával, amiről tudja, hogy jó, de hogy értessem meg a TV-néppel? Most egy filmvázlatot írok belőle, később valószínűleg darabot. Shakespeare-i téma, s micsoda történet, alakok!
Más munkám alig volt, pedig most kézbe kell venni a darabokat, amiket tehetségem hő idejében írtam első formában, s átdolgozni őket. Ez valami új, ami nem volt ifjúságomban divat. Akkor az ember Pesten megírt egy darabot, előadták — siker vagy bukás, s vége… Most megír az ember egy darabot, nem adják elő, de az értékes anyag itt van – ki kell teljesíteni. Lám Keannél egy színész, Paul Rogers mondta, hagyjam ki a Shakes-peare-idézeteket, s azt hiszem, igaza van. Kapok egy jó modern darabot álklasszikus helyett. Talán ebben a szezonban ez a darab kijön, lehet Tyrone Guthrie-val, aki egy zseni mint rendező, csak az a baja, hogy a túl excentrikus dolgokat szereti – nála a rendezés a fontos, nem a darab.
Van itt munka elég. S abba kell belemenekülni oktalan gyötrődés, lehangoltság, melankólia, életrejtély, magas kor elől, s kivenni mindenből az örömet. Bátorság.
Nagy esemény, hogy visszatér ifjúkori hitem Magyarországban, az az iskolás rajongás, amivel Petőfit, Aranyt, Vörösmartyt olvastam, s a szabadságharci emlékeket, amelyek most megvilágosodtak megint, s amit elfelejtettünk, nem félni egymástól az élő (s nem szónoki) szabadság elérésében.