Múlt szombaton (14-én) fél tizenegykor idetelefonált az ügynöknőm, Reeves, hogy az új Tájfun — Bushido vázlatnak hétfőig készen kell lennie jó angolsággal, különben az érdekeltek elutaznak. Nekem csak jegyzeteim voltak (ezek is az utolsó napokban készültek), hogy lehet ezekből ilyen rövid idő alatt olyan sztori, amivel fel lehet lépni — pláne miután az első kísérletem, amelyben egyszerűen próbáltam elmondani a történetet, nem sikerült? Mégis hozzáláttam. Délután 7-ig szinte egyfolytában írva, kijött az új japán történet, mely teljesen különbözik a régitől, ha nem is a lényegben — talán hímre még jobb is —, akkor Kecskeméti Pali idejött, és tízre kész lett a tízoldalas angol szöveg, amit Lidó az éjszaka legépelt. Mikor vasárnap elolvastuk, mintha egy csodagyerek született volna. Hétfőn a leendő főszereplő japán színész lakásán a leendő rendező felolvasta — nagyon tetszett, csak még egy kevéssé ki kell egészíteni, s odaadhatjuk a producernek — nagy sansza van, hogy elfogadja. Milyen friss — milyen drámai ideák – milyen lehetőség az utolsó részét Japánban felvenni. De engem alaposan letört a munka és izgalom – félig öntudatlan, fáradt lettem… Ma már jobban vagyok.
Naplók, életrajzi töredékek