Az író elhihetővé akarja tenni a dolgokat, a „valóság” színét kelteni — logikusnak lenni, mert csak így tudja megnyerni a közönséget, s meggyőzni önmagát története hitelességéről. De az élet a legfurcsább, leglehetetlenebb szituációkat termeli, teljesen hihetetlen dolgokat, mint például: elindul Magyarországról 16 éves korában egy szegény fiú Amerikába, itt bányában dolgozik, mint a többi sok ezer munkás. Valahogy kinő ebből, s negyven ev múlva ó lesz az, aki az ausztriai lágerekben össze-fogdossa a náci tömeggyilkosokat, s Budapestre küldi a törvényszék elé. Hogy e negyven év alatt mi történt, az is hihetetlen borzalmasságok tömege. Vagy nézzük Premingerné, Mária életét, aki Schweitzer doktor mellé került az afrikai lepráskórházba mint ápolónő. De majdnem minden embernek vannak hihetetlen élettörténetei. Az új irodalom (Dürrenmatt) ezeket igyekszik megközelíteni, kimozdulva a realitásból, s a többi művészet is. A negyven évi béke polgári légköre teremtette azt a művészetet, amelynek nem annyira külső, mint lelki bonyodalmai voltak (Ibsen), de most a külső történetek is valósággal ördögiek, s aki ezt el tudja találni (nagyon nehéz) — az győz. Eddig csak az amerikai homoszexuálisok (Tennessee Williamsek) voltak képesek megközelíteni. De nem kell félni a lehetetlen történettől! (Talán ez mozgott bennem, mikor a Stormy Honeymoont írtam, s előbb a Feltalálót!)
Naplók, életrajzi töredékek