Irdatlan idő – pontosan másfél hónap – óta nem írtam feljegyzéseket; ezeket június 5-én írom hátulról visszafelé június 5-ig. Tegnap este Pelley magyar követ tiszteletére rendezett magyar estély a Szent István Auditóriumban. Mindig van valami nagyon megható a magyarok összejövetelében. Ha angol, német vagy francia együtt van, akkor nem tartják szükségesnek olyan fájdalmasan kihangsúlyozni a magyarságukat. De itt a cigány játszik és énekelnek, és tele van súlyos emlékekkel és vágyakkal a terem, valami omló szentimentalizmussal, amit valószínűleg otthoni ifjúkori emlékek, hangulatok, jó ételek s italok táplálnak. Nagy percentje ennek zsidós és cigány szomorúság, mely kitűnően vegyülve a magyarral adja azt az édes hangulatot, amiből immár világgiccs lett, s ami alól nem lehet szabadulni.
Harmincegy év múltán itt találkoztam Palásthyval s Tábori Fridával, akiket Kassán hagytam el 1905-ben. Rajtuk aztán le lehet mérni, hogy mennyit öregedtem én — az ő megdöbbent tekintetükön, s ők – az én megdöbbent tekintetemen. Hogy veti-dobja a sors az embereket, hogy úsznak a levegőben mint az ökörnyál, s akadnak meg s kerülnek össze egyes helyeken. Az élet – nyilvánvaló – mint az idő, a koponyában, az emlékekben rejlik. Elfárad az ember, ha a reménytelen életre gondol, amelybe óhatatlanul beleöregszik, s mégsem tud meg a lényegéből semmit.
Miután szerződésem május elején lejárt a Paramountnál, Cukor jóvoltából újabb megbízást kaptam; megkísérelni egy film-treatmentet* a Safari című szokványtémából. Az ember szívesen kap a heti csekk után. Pártos erőszakoskodására, mint előkelő filmírók Mexikóba mentünk „gondolkodni”. Az út nagyon szép. San Diegóban háltunk. Másnap Ensenada, Mexico. Ahogy az ember az USA-t elhagyja, valami kietlenségi érzés. Nagy hallgató helyek és völgyek. Micsoda elhagyatott vidék!
Végül Ensenada, rongyos, foltos telepek után. Nagy hotel, amely játékra épült, de most nincs játék, tehát üres. Piszkos kis falu mellette, melynek 30 évvel ezelőtt még 30 000 lakosa volt.
Hova tűntek? Az aranybányák befagytak, s a politikai viharok elhervasztották a régi jólétet. Csak a remek öböl csillog, mely a világ Riviérája lehetne, isteni partjával, s egész évben egyenletes meleg éghajlatával. Aranyhomok sárgállik a parton – a tenger tele van fémmel. Senki sem törődik vele. Unalmas napok. Nehezen összeállítjuk a témát. Pártos szorgalmas munkás -szellemi kisiparos rutinnal s valami modernséggel, ami magától értetődik a fiatal generációnál. Azután haza, s itt megcsináljuk a treatmentet, mely nem is fest rosszul. Nagyon óvatos vagyok, de azt hittem, menni fog. Egy nap múlva kiderült, hogy nem kell, és Schulberg, akivel előzetes reményteljes megbeszéléseim voltak, süket lett, mint a föld. Ez hát kútba esett. Pedig én tudom ezt a mesterséget, s mégsem jutok hozzá, hogy megmutassam. Persze a nyelvi nehézség nagy — még el sem tudom magyarázni elgondolásaimat, mint néma levente szerepelek.
* (ang.) a film alapjául szolgáló írásmű, filmnovella