Budapest, öt perc alatt mindenkivel lehet találkozni. Harcias öregek viharzanak a korzón, este a Duna-parton. És máris sokkot kapok tőlük. Tartalmatlan lények – hangya látókör, s az egész dolog, úgy ahogy van, alaptalan. Csak Laci, ő nagyon kedves. Különben – vidék. Persze annak is van előnye – de mégsem életstílus. Ezzel általában baj van. Az életet minden vonatkozásában túl komplikáltnak érzem — nem bírom többé, és attól kezdve, hogy reggel fel kell öltözni, minden túl sok, érzelmi, üzleti értelemben lehetetlenül bonyolult, minden rengeteg papírfogyasztással jár, az ember olyan bacilus, amely megeszi az erdőt s papírt csinál belőle, melyre oktalan dolgait jegyzi. Mi minden van asztalomon – mennyi írás, levél, jegyzet, postám! Ilyen zsúfolt az egész élet, s a végén még nincs is értelme. Példátlanul izgat a pereskedés Mártonnál.*
Kár, hogy nem írtam részletesen naplót minden napról. Mert nagyon tanulságos…
* Lengyel Menyhért a Napló bán többször panaszkodik, hogy ügynökei nem jól számoltak el színházi tantiéme-jeivel. Emiatt sok vitája volt Marton György-gycl is.