Két nappal a Pintyőke premierje után, majdnem magamon kívül. Lax figyelmeztetett ugyan, mennyire nem látom tisztán a dolgokat, s ennek következménye kedélyállapotom hullámzása, de mindegy, ezen, úgy látszik, nem tudok változtatni. Megint úgy vagyok, mint most egy éve Bécsben, az Angyal premierje után, amitől szintén sokat vártam, s nem kaptam semmit, csak feneketlen dühöt s lenézést. A nyilvános szégyent nem bírom elviselni. Ezért nem vagyok erre a pályára való, mert a siker nem boldogít, s a bukás mélyen lever. Ez már nem is állapot, ez olyan, mintha a mélység partján tántorognék, az egzisztenciális pánik révülete s rémképe, lidércnyomás szó szerint is, amely a szívre megy s fájdalomban, ennek nyomán rémképekben jelentkezik. Szörnyű állapot.
Mi történt tulajdonképpen? Szamárság, megint nem voltam előrelátó. Nem kellett volna a darabot előadatni, mert úgyis tudtuk, hogy más eredménye nem lehet, mint hogy kirohannak ellene De nehéz állapotomban mégis arra gondoltam, sohasem lehet tudni a színháznál, hátha beüt a siker, s akkor mégis lehet belőle valami. De ez a hátha nemigen szokott bekövetkezni, sót egy különös esettel kerültem szembe, ezért a darabért meg a felelősséget sem tudom vállalni. Meglehetős bután állok itt, mint Pici kutyám, aki fajtiszta spitz, s egyszerre kuvaszai születtek; én biztosan nem ezt a darabot akartam megírni, hanem egy kis bolond fiú elképzeléseit a szoba-konyháról, a házasságról, s azt megmutatni, hogy az a valóság, ami képzelődés. Ehelyett kijött egy rendkívül szentimentális giccs, amit nem szeretek s nem is tudok írni. Ez kétségtelenül Heltai és a színház – főképp Dayka – révén állt elő, aki abszolút realista módon játszik. Egy kis clair-obscur-rel* egészen más színt kaphatott volna a dolog. Rettenetes munka volt ezért a szamárságért s ezért az eredményért napokon keresztül alig aludni, törni a fejet ostoba kis szituációkon, s mindezt – semmiért. A pálya összerogyott, majdnem járhatatlan, nincs többé idő s kitartás, igazán nem tudom mit csináljak. Annyian vannak itt szörnyű helyzetben, hogy alig van ennivalójuk, s én itt állok egy új világhírrel minden nélkül, csak pillanatnyi reménységekből táplálkozva, melyek kialszanak, s akkor fizikai betegségbe kívánkozom, hogy ezáltal meneküljek a felelősség alól… Nem is tudom, mit csináljak! Angliába kéne menni, s ott kezdeni valamit, de ehhez pénz kellene. Egyedüli örömöm igazán a szűk család, édes gyerekek, de különben sivár kielégületlenség.
* fény-árnyékkal