Két hétig semmi próba. Ez a legidegesítőbb. A próba: merészség, új munka. A szünet: a vég kezdete. S miért nincs próba? Jó volna megmagyarázni a színházaknál fellépő ilyen pangási szüneteket. Mert nincs előkészítve darab, mert egy tehetetlenségi nyomaték ül a házon, nem érnek rá a szereplők, húzás, halasztás, a következményektől való félelem, mert egyre jobban látjuk, hogyha valami nem sikerül, annak milyen súlyos következményei vannak…
Pedig vissza kell térni az eredeti feltevéshez: azt kell adni, ami nekünk maradéktalanul tetszik, s nem azt, amiről azt hisszük, hogy a közönségnek tetszeni fog. Lám, a Lonsdale-darabról* azt hittük, hogy tetszeni fog, s joggal hittük, mert a darab kitűnő a maga nemében, s mégis, a híres sztárral együtt sem hozott be annyit, mint a mi régebbi, becsületes kis darabjaink… Ennélfogva végre elhatároztuk – igaz, hogy Makay Margit inspirációjára -, hogy a Hasenclevert adjuk, ami mindnyájunknak tetszett. Tehát nem a Fodort. Regényt lehetne írni a drámaírói pálya bizonytalanságairól. Itt van például Fodor, aki úgynevezett nagy sláger volt tavaly, s az idén a Vígszínház visszaadta a darabját, s most mi sem hozzuk.
A Vígszínházban Csatho darabja,** azt mondtak borzalmas, nem lehet megnézni – s minden este táblás háza van. S mi nem tudtunk elérni eddig egyetlen becsületes táblát sem. De legyünk őszinték, nem is volt mire.
Végre próbálunk. Heltai Naftalin című bohózatát. Ide jutottunk, mint irodalmi avantgárd színház!
*Frederick Leonard Lonsdale angol drámaíró Utolsó kaland című darabja amit 1929. december 14-én mutatott be a Belvárosi Színház.** Matyika színésznő szeretne Unni