Bródyról, ifjúságom nagy felfedezőjéről, barátjáról elgondolkozva, ez jutott eszembe: talán mégsem igazi nagy író, semmit sem lehet találni a munkáiban, ami a bensejéből, élete legmélyebb fájdalmairól, sokféle küszködéséről egy hangot, egy sikoltást, egy rezgést elárulna. Pedig mi minden történt vele! Öt gyereke született, az első, Sándor, Hunyadi Margit színésznőtől, akitől elment. Imádott kislánya meghalt, otthagyta a feleségét, akit állítólag szeretett. Rabja, bolondja lett Erdős Renée-nek, évekig marták egymást; megbetegedett, megrokkant, ekkor már nem volt képes dolgozni, öngyilkos lett, felépült; újra írni kezdett, új sikereket ért el; családdal, férfiakkal, nőkkel bajlódott. Csudálatos férfiszépség volt, akiben janicsár vért lehetett sejteni… Mi minden lakhatott benne, micsoda szuggesztív egyéniség! .
Szubjektív író, s e rengeteg élményből sehol semmi az írásaiban. A Tanítónőt, a Lyon Ledt, a Szeretőt írta, s regényeket, novellákat, cselédekről, öreg asszonyokról, és semmit az életről, amelyben megfürdött. Nem marad egy igazi hang utána, egy vallomás, egy izzó emlék, nincs úgynevezett világnézete. Kiválóan ki tudja fejezni magát, remek az ítélete, de értéktelen a hagyatéka, talán mert ő is egy elvtelen, s alapjában opportunista ember. írni annyit tesz, mint vallani. Az ő vallomásainak sehol semmi nyoma.
Naplók, életrajzi töredékek