Két könyv Pestről: Balázs és Herczeg Ferenc darabja. A Balázsé tehetséges, átérzett, bensőséges, kis bolondságokkal és sok széppel – egy lány, aki nem tud átugrani a lányságán — ember lett, mielőtt nő lehetett volna, s embersége, érzékenysége azután meggátolja abban, hogy nő legyen. A nőnek ez a zártsága – a kiszolgáltatottságtól való félelme – ez a konfliktus az ember és nő közt egy személyben — ami megvan és igaz és új módon van előadva – ez egészen kitűnő a darabban.* Első munka, ami tőle igazán tetszik. Ezt a kis taknyost nem szerettem sok minden igazán nem ízléses dolgáért – és különösen a háborús butaságáért, mikor „menj és szenvedj te is” kiáltással küldte volna az embereket háborúba – de a darabja jó és nagy igazságtalanság történik vele, hogy évek óta nem adják elő.
Herczeg László királya. Roppant szegényes fogalmazás. Van benne sok helyen valami drámai szűkszavúság, találó, éles mondat itt-ott, de az egész nem más mint egy közepes történelmi illusztráció – régimódi képeskönyvhöz. Sehol a mélyére nem megy, éppúgy a felületen úszkál, mint A dolovai nábob című könyvében vagy a Bizáncban. Sehol semmi családi, személyes dolog a tragédiából, csak felületes és gyorsan változó intrikák ritka fonalú szövése – mint a moziban -, de ott még jobb lenne, mert a szavakkal, amivel magyarázza, csak ront rajta. Bámulatos, hogy ennél a magyar kritika Shakespeare-t emlegetett,mint nemzeti ajándékot fogta fel.
No de hagyjuk a magyar kritikát.