Mennyire nem ismerem a világot s az embereket – különösen a legundokabb fajtát, a politikusokat. Ha a német és osztrák jegyzék megítélésében az emberek saját fejük után mentek volna, ezt gondolnák: itt nincsenek ugyan részletes békefeltételek, de biztos ígéret van a leszerelésre és arra, hogy ezután többé ne háború útján intézzék el a vitás kérdéseket, hanem döntőbizottság útján – legyünk túl ezen a szomorú korszakon, s lépjünk be az újba – úgysem lehet a pusztításokat jóvátenni, hát legalább hamar kezdjük meg az új korszak megcsinálását… Hiszen állítólag a jövőért, gyermekeink békéjéért harcolunk – s ezt a jövőt már csak biztosítani lehet – tehát béke, béke, béke.
Százmillió ember közül kilencvenmillió így gondolkozott volna. De mire valók az újságok és a politikusok? Jönnek az újságok, s rögtön elfújják a józan gondolkodást, rögtön ordítják undorító jelszavaikat – ez semmi -, rögtön lebecsülik a jegyzék jelentőségét, rámagyarázzák politikusaik álláspontját, egy nap alatt megszegik az egész dolgot, s ami közeledés és letompítottág különösen az osztrák jegyzékben volt, annak hatása a vérebek ugatása mellett már eltűnik. Én azt hittem, ezeket nem lehet komolyan venni -íme, ők megmutatták, hogy mindent lehet, mert az emberi bárgyúságnak nincs határa.
- A Charlotte kisasszony című történelmi színmű egy kémnő története.
**II. Vilmos császárról van szó.